Új 2030-as rákkezelő készülék telepítése a spanyolországi Valdecilla-ban
ForrásA Valdecilla lett az első állami kórház Spanyolországban, ahol a radioterápiás szolgáltatáson belüli onkotermiás kezelés is elérhető, amellyel rossz prognózisú tumorokat is kezelhetnek. Az egészségügyi miniszter, Luisa Real asszony is látogatást tett a kórházban, hogy megnézze az új készüléket, amelyeket jelenleg agydaganatos, végbél és a hasnyálmirigy-daganatos betegek kezelésére használnak.
Az új onkotermiás eszközt a Valdecilla kórház Onkoterápiás Radiológiai Osztályára telepítették, amely lehetővé teszi az onkotermia és radioterápia kombinált kezelését.
Az oncothermia hatásossága bizonyított a rossz prognózisú, szolid tumorok esetén is, mint például a glioblasztóma (agydaganat), az előrehaladott rektális (végbél) daganat és a hasnyálmirigyrák esetében is.
"Ez a kezelés hozzájárul az egyes daganatok túlélési idejének növeléséhez, de mindemellett minden szakember reméli, hogy hatékonyan alkalmazható egyéb daganatok esetében is" - mondta az egészségügyi miniszter.
A Valdecilla sugárterápiás részleg az egyike azon kevés spanyol központnak, amely az összes, rendelkezésre álló radioterápiás onkológiai kezelést alkalmazza. Ez azt jelenti, hogy minden állampolgár hozzáférhet ezekhez a kezelésekhez anélkül, hogy elhagyná Cantabria-t, hozzátette a szakértő.
A látogatás során az egészségügyi miniszterasszonyt a HUMV intézményvezetője, Julio Pascual, a Radro Onkológiai Szolgálat vezetője, Pedro Padra, a szolgálati osztály vezetője, Juan Cardenal és az orvosszakértő Elisabeth Arrojo kísérte.
SZELEKTÍV MELEGÍTÉS A TUMORSEJTEK PUSZTÍTÁSÁRA
Az onkotermiás módszer szelektív hőt alkalmaz elektromágneses hullámokon keresztül, csak a tumorsejteket melegítve, mellékhatások nélkül pusztulnak el a rosszindulatú sejtek. A hő érzékennyé teszi a daganatos szöveteket és segítségével több oxigén jut el a rosszindulatú sejtekhez, amellyel kevésbé lesznek ellenállóak a sugárkezelésre és a kemoterápiás kezelésre.
"Ez egy fejlett terápia a hagyományos hipertermia alapjainak alkalmazásával, amelyet kórházak használnak, akár az agydaganatok kezelésére is" - magyarázta Dr. Elisabeth Arrojo.
Ez egy olyan terápia, amellyel glioblasztomáknál vagy más, rossz prognózisú daganatoknál is eredményeket érhetnek el.
Továbbá, ahogy Dr. Cardenal hozzáfűzte, az emésztőrendszerben, különösen a hasnyálmirigynél és a végbélnél fogják alkalmazni, hogy fokozzák a sugárkezelés és a kemoterápia hatását, erősítve a konzervatív kezelések lehetőségét a műtéti beavatkozások elkerülésére".
Dr. Pedro Padra azzal zárta az egyeztetéseket, hogy "nálunk van a legjobban felszerelt onkológiai szolgáltatás Spanyolországban."